Erdélyi körútunk 2014

Utazásunk oda, amit látnod kell, ha először jársz Erdélyben… "Magosan, a kék égen sasok keringtek mozdulatlan szárnnyal. S tova északnyugat felé, ahol a nádasok az éggel összeértek, kicsi fehér felhők hajóztak szelíden Erdélyország felé. Mintha csak a mocsár mélyéből fölszálló hazavágyó sóhajok lettek volna."(Wass Albert)     Azt hiszem én is valami hasonló sóhajt hallattam, mikor újra megláttam a Békás-szoros magasztos szikláit, a Szent Anna-tó sima tükrét, a Parajd-i sóbánya lélekvesztő m élységét és Marosvásárhely megkapó, barátságos szépségét.     A meleg nyár újra hívogat és bizony ismételten a marosvásárhelyi utcákon találtam magam. Keresztanyum, Anna most is ott sétált mellettem és mesélte a vár nevezetes történetét. De most valaki más is fogta a kezem. Idén nem csak az én kikapcsolódásomért jöttem, hanem azért, hogy megmutathassam a tulajdonképpeni második otthonomat a barátomnak, Ádámnak.     Július 13.-án az előző napi 40 perces izgalmas repülőutat már el is felejtve, látogattuk sorra Marosvásárhely nevezetességeit. Elsétáltunk a most újonnan lefestett Rákóczi-lépcsőhöz, melynek a Művészeti iskola tanulói adtak nagyobb tekintélyt.     Utunk a Kultúrpalotához vezetett, de aki már járt itt, az tudja, hogy micsoda művészi tehetség és türelem tükröződik a falakról és az ablaküvegekre festett arcképekről és történetekről, melyet a Tükörteremben meg is csodálhattuk aprólékosan. Marosvásárhely főterén lévő virágóra is egy olyan jellegzetessége a városnak, melyet bűn lenne elkerülni egy séta alkalmával is. Természetesen a kiemelkedő építészeti stílusok és épületek megtekintése után, a fiatalság érdeklődését jobban felkeltve a városi állatkertbe és a Weekend elnevezésű pihenőközpontban is ellátogattunk. Ezeken kívül, Marosvásárhelyen még meg kell látogatni, a Bolyai Líceumot előtte a Bolyaiak szobor csoportjával, a Bolyaiak sírját a Református temetőben és a Teleki téka érdekes Bolyai múzeumát és a könyvtárat. Szintén érdemes megnézni a Pseudosphera-szobrot, amely a Bolyai téren áll. Az emlékmű talapzatán az alábbi felirat olvasható: „Hódolat a szellem szabadságának, az igaz gondolat egyetemességének és a tér tudományának.” Az emlékművet Bolyai János születésének 200. évfordulójára (2002. december 15.) állították a Bolyai János Emlékév szervezői . A szobor három részből áll: egy piramisszerű lépcsős márványtalapzat, rajta egy rozsdamentes acélból készült térhálós szerkezet és ebben egy kék színű műgyanta harang. A harang felülete egy pszeudoszféra (állandó negatív görbületű forgásfelület), amelyen lokálisan érvényesül a Bolyai által megalkotott hiperbolikus geometria. (forrás Wikipedia)     Másnap autóba pattantunk és elindultunk az Erdély-körútra. Első utunk Fehéregyházára és Segesvárra vezetett. Ahogy kiszálltunk az autóból, szinte hallani lehetett a kardok csattogását a hajdani csatatéren. „Lehet, hogy ott állsz, ahol a nagy költőnk elesett egykor…” Igen, a leírások alapján Petőfi Sándor valahol a segesvári csatatéren vesztette életét a hazájáért. Minden vándor, aki tudott a csatában elesett, Petőfiről útja során a segesvári főút mellett, az Ispán-kútnál, letett egy követ azzal is tisztelegve a hősöknek. Ebből a kőkupacból emlékművet emeltek az út mellett. Petőfiért és a többi hős katonáért Fehéregyházán is állítottak emlékművet és mellette egy múzeumot, melyet ma is megtekinthetünk.     Természetesen Szovátára is ellátogattunk, mert bizony nem mindennapi egy kiterített medvebőr alakú sós tó látványa. Máskülönben az utóbbi időben gyönyörűen kiépítették az utat a tó körül és azt fa-alapanyagokból, így a természetes kinézete jól beolvad a környezetbe. Az út folyamán egy kicsit megéheztünk így ellátogattunk Vármezőre, ahol híres pisztráng tenyészet folyik és természetesen a helyi vendéglőben is specialitásként szolgálják fel a puliszkalisztbundában sütött pisztrángot muzsdéjjal (fokhagymaöntet). Aki nincs oda a halért, elhiheti, ez annak is ízleni fog.     Másnap reggel összepakoltuk a felszereléseinket és nekivágtunk a szállásunkhoz vezető utunknak.     Utunk, Parajdon is átvezetett. Talán már sokan hallottak a híres Parajdi sóbányáról, hol a sóslevegő rendkívül jót tesz az asztmás és egyéb légúti betegségben szenvedőknek. De talán kevesen tudják, hogy miként is csalogatják a turistákat erre a helyre. A bánya bejáratánál a napi jegyektől egészen az éves bérletekig megvásárolható a belépés. Két nagy autóbusz viszi le és hozza vissza az utasokat. Bizony korán kell ahhoz elindulni, hogy ne fogjuk ki a legnagyobb tömeget, hiszen a bánya felújítás után egyre nagyobb a látogatók száma.     Talán, ha úgy fogalmazok, hogy egy vidámpark komplexum, azt hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb szó erre. A gyerekeket azért hozzák a bányába, hogy minél több sós levegőt szívjanak be, és ezt úgy lehet a legjobban elérni, ha szaladgálnak és játszanak. Ugráló vár, golfpálya, ping -pong asztalok, sőt még egy teljes kalandpályát is beépítettek a bányába. A felnőttek számára minden órában tornázási lehetőség van, mely ugyanezt a célt szolgálja. Ezeken kívül a bánya kiépítésének története és az ott zajló munkákról szóló leírások olvashatók az itt kialakított kis bányászati múzeumban. És persze, ha már egyszer ott jártunk, a falat is megnyaltuk. :)     Parajdon nem csak a sóbánya érdekes látványosság. Nem messze a bányától található a trópusi lepkeház. Gondolom mindenki először a gombostűvel átszúrt szárnyú élőlényekre gondol, de itt másról van szó. Egy kis szobába belépve, a trópusi hőség mellett, valódi tenyérméretű lepkék repkednek körülöttünk. Varázslatos volt. A trópusi hőség után jól esik egy jó kis fürdő is, ami megoldható az újonnan átadott modern strandon.     Utunk további állomása, Farkaslaka volt, ahol – mint tudjuk -, itt nyugszik Tamási Áron író, az Ábel Trilógia szerzője. Tovább menve áthaladtunk Székelyudvarhelyen, megkóstoltuk a Homoród-i forrás borvizét és megérkeztünk az elkövetkező négynapos szálláshelyükre Hargita fürdőn a Tirol Panzióba.     A hely, ahol megszálltunk egy csendes környezetben terült el, a fenyves erdők karjaiban, a főúttól távol, de ugyanakkor mégis tökéletes helyen ahhoz, hogy innen csillagtúrában közelítsük meg Erdély további látványosságait. Tudom, hogy nem feltétlenül az útleíráshoz tartozik, de azt hiszem, hogy számunkra elég jól megalapozta az alaphangulatot, mikor kiszálltunk a panzió előtt az autóból, egy hirdetőtábla fogadott melynek az alján, egy madzagon logó kő, a hirdető táblán pedig a pontos időjárás jelentés olvasható: Ha a kő: nedves (esik az eső), mozog (fúj a szél), meleg (süt a nap), fehér (havazik), hideg (hűvös van), hiányzik (ellopták).     A hely valami szenzációs volt. A faburkolatú épület tökéletesen beleillett a fenyvesekkel körülvett környezetbe. A patak csendesen csordogált medrében, és amikor a nap átsütött a fák tűlevelei között, olykor megcsillant a víztükör is a patak melletti kis tóban. És természetesen a házőrző szerepet is ki kell osztani, így Brumi a bernáthegyi kutyus sem marad feladat nélkül, de persze ő a gyerekek legjobb barátja, hiszen még a légynek sem tudna ártani. „Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több mint a Szent Anna tava. A legrégibb időktől a legújabbig szüntelen vallásos eszmék Sión-köde lebegett e táj fölött, ez volt a rajongók, az ihlettek Libanonja, ami Izráelnek az Olajfák hegye, a hindunak gangeszi szent völgy, az északi skandinávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány, s a hellén költészet arany árnyképeinek a Temze: az Erdélynek a Szent Anna tava." (Jókai Mór)     Ahogy már az idézet is érzékelteti, másnap ellátogattunk a híres Szent Anna-tóhoz és a tőle nem messze fekvő Mohos-láphoz, melyek Hargita megyében találhatóak. A két tó jellegzetessége, hogy mindkettő egy-egy vulkáni kráterben helyezkedik el. A mohos-tőzegláp 1050, míg a Szent Anna tó 950 méteres tengerszint feletti magasságban terül el. A mohos tőzegláp, ahogy a neve is mutatja már a láposodás szakaszában van, azaz lassan befedik vízfelszínét a növények. Az egykori vulkáni működés miatt a mohos láp vize erősen savas pH. 3,8-4,1, így csak néhány faj képes megélni ezen a helyen, ilyen például a Vénusz légycsapója elnevezésű húsevő növény. Persze minden érdekességet nem mesélek el, különben is az ottani túravezetők elég humorosan adják elő a történeteket, melyet mindenképpen érdemes egyszer végighallgatni. Remélem, hogy felcsigáztam az érdeklődésüket! :)     Tovább haladva a szerpentines úton, ami keresztülszeli a fenyves erdőt, áthaladtunk Bálványos fürdőn. Mivel a delet már jócskán elharangozták, hát meg álltunk ebédre. Miután a gyomrunk meg kapta a jussát tovább folytattuk utunkat Kézdivásárhelyre.     Kézdivásárhelyen is érdemes megállni, hiszen ma már csak itt figyelhető meg a tipikus udvarteres elrendezés és persze Gábor Áron híres ágyús szobra. A céhtörténeti múzeum és a babamúzeum is jellegzetessége a városnak. A baba párok Erdély helységeinek népviseletébe vannak öltöztetve, s itt együtt megfigyelhető az összes viselet.     Vissza a szállásunk felé a Nyerges tetőn keresztül vitt az utunk. Vándor, ezen a helyen mindég állj meg, tisztelettel hódolni az itt elesett hősöknek. Hősiességük és áldozatukról tanúskodik a sok-sok kopjafa és az őket körülvevő mélységes csend, amit csak a fenyveseken átrohanó szél orgonája zavar meg olykor-olykor. „Nem tud róluk a nagyvilág, Hőstettükről nem beszélnek, Hírük nem őrzi legenda, Dicsőítő harci ének, Csak a sírjukon nőtt fenyők, Fönn a tetőn, a nyeregben, S azért zöldell az az erdő Egész Csíkban a legszebben.” (Kányádi Sándor: Nyergestető részlet)     Azt hiszem, hogy ezt a verset egészében elolvasva teljes képet kaphatunk a történtekről, de a szívszorító látványt, az összetartó szíveket nem pótolja semmi...     Érdekesebbnél érdekesebb helyek következtek. A Csíksomlyói katolikus templom a híres Maria-kegyhelye. Minden pünkösdkor itt zajlik a híres csíksomlyói búcsú.     Gyimesbükk és az itt elhúzódó ezer éves határ egy történelmi színhely. Hol is volt valójában a határ Románia és Magyarország között? Hát ott ahol az a nagy, magyar, korona alakú szikla áll. A hegygerincen végigsétálva további határköveket találunk, melyek utat mutatnak a múltba. A hajdani Magyarország legkeletibb vasúti bakterháza, a 30-as őrház, a Rákóczi-vár és a túloldalon a Kontumáci kápolna és az "Hit kapuja" keresztút kopjafái mind emlékül szolgálnak a rákövetkezendő idők gyermekeinek, kik még nem ismerik történelmünk színhelyeit.     Utazásunkból a számomra legkedveltebb részt hagytuk utoljára. Azok a „magasztos sziklák” ahogy említettem az írásom első mondatában is. Bizony, ez nem más, mint a Békás-szoros és a mellette elhelyezkedő Gyilkos-tó. Úgy gondolom, hogy valóban lenyűgöző látvány és nem csak nekem, aki már többször is látta, hanem még Ádámnak is elállt a szava. Az érzés, melyet ott a sziklák között él meg az ember, az szavakkal kimondhatatlan, ezt tapasztalni kell. Helyes a mondás. „Nem érez, ki érez szavakkal mondhatót.”     Újból egy csodálatos kirándulásnak lehettem egy szereplője és ezt nem csak én érzem így: „Sokszor a torkomban dobogott a szívem a látványtól…” mondta Ádám, miután megérkeztünk Budapestre.     Bár én nem Erdélyben élek mégis sokszor láttam már ezeket a helyeket, de szinte megunhatatlan még mindig minden gördülő kő, minden csillámló folyó és zöldellő fenyőerdő. Egy idézettel zárnám soraimat s üzenem, hogy hamarosan újra látjuk egymást. „Üzenem az otthoni hegyeknek: A csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, Esőnek, hónak, fellegeknek És nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, A kő marad.” (Wass Albert) Megyesfalvi Petra

2012 -es vakáciom

Köszöntöm a kedves olvasókat! Erdély még mindig rengeteg látnivalót rejteget magában, amelyeket az életben érdemes legalább egyszer látni. Keresztanyukám felkért, hogy az idényi kirándulásunk menetét és a hozzá kapcsolódó élményeket most, én vessem papírra, örökítsem meg az érdeklődők számára. A kirándulásunk első felét Tulceán és Sulinán töltöttük. Tény, hogy ez a rész már nem tartozik Erdélyhez, de úgy gondolom, hogy ezek a helyek is jelentős szépségeket és információkat nyújtanak az ide látogatók számára. Az első napunkat Tulcea-n töltöttük. Ez egy kisebb kikötőváros, ahonnan a halászok és a turisták különböző vízi járművekkel kelnek útra, hogy elhajózzanak egészen a Delta torkolatáig. Az esténket egy Tulceai szállodában a Hotel Deltában töltöttük, ahol mind a Dunára néző kilátás, mind a kiszolgálás remek volt. Másnap, mint ahogyan sokan a turisták közül, mi is jegyet váltottunk az egyik hajóra, amely egészen, a Sulina-i kikötőig vitt minket. Itt már több napot töltöttünk el, hiszen a látványosságok itt már jóval vonzóbbak voltak. A szállásunk a Casa Sibiana panzioban volt lefoglalva. Ez egy uj, kellemes és megfelelő kényelemmel rendelkező kis panzio. A következő napon, jöttek a betervezett és a panzió tulajdonosa által megszervezett a programok:   A nap első felében egy kis motoros csónakkal kivittek minket a Duna Delta egyik csatornáján keresztül a (Lacul Rosulet si Lacul Rosu) azaz a Kis Piros és a Piros tóhoz. Út közben megcsodálhattuk a Duna mellék ágain levő élővilágot. Sok, gyönyörüknél gyönyörűbb növény fajtával találkoztunk. Különböző madarak fészkeltek a sás tövében és ahogyan a csónakkal végighaladtunk, mögöttünk, a csónakunk által felkorbácsolt hullámokon csak úgy táncolt az a rengeteg tavirózsa.  Az idegenvezetönk, aki egyébként a csonakot is kezelte, bevitt minket, egy nagyon szük kis csatornán, egy kis halász tanyához, ahol megismerkedhettünk a deltai halászok életével, munkájával és felszereléseikkel. A nap második felében már egy nagyobb teherbírású csónakkal mentünk ki a vízre. Úti célunk a Duna torkolata. Ott ahol a Duna találkozik a Fekete Tengerrel. A torkolathoz, a sulina-i ágon haladtunk a Fekete-tenger irányába. Utunk alatt megcsodálhattuk a Duna és a tenger közötti különleges mesterséges gátat, amelyet egy bizonyos Indiában termő fával erősítettek meg. Ennek a fának az a tulajdonsága, hogy vízzel érintkezve olyan kemény és erős lesz, mint az acél. Láthattunk a tenger és a Duna határát jelző régi és új világító tornyokat. A Fekete-tengerre kiérve, balra kanyarodtunk, az öböl felé és elértünk a homokzátonyhoz, amit a madarak szigetének is neveznek. Itt megcsodáltuk a rengeteg, különféle madarat amelyek, hosszú utat átvészelve itt megpihennek. Ugyan csak itt található, egy különleges ukrán óceánjáró, amely mondhatjuk, hogy igencsak szerencsétlenül ért partot, hiszen a kapitány egy több évvel azelőtti térképet használt a kikötéshez és így nem tudhatta, hogy az általa tervezett útvonalon a homokzátony igencsak megváltoztatta a méreteit. Így hát 2008 óta ott áll a nagy óceánjáró Sulina partjainak közelében, a tenger közepében homokba fúródva, a végső sorsára várva. A visszafelé utunkat az öblön keresztül majd egy kis csatornán át tettük meg, a Casa Sibiana saját kikötőjéig. Harmadnap, bérelt kerékpárokra pattanva, lekerekeztünk a tenger partjára, amely alig egy kilométer távolságra van a panziótó. A part jó tágas, nem zsúfolt, a víz lassan mélyül és kellemesen finom homok borítja. Nyugágyat béreltünk és miután elhelyezkedtünk a nekünk megfelelő helyen bevetettük magunkat a tenger habjaiban. A víz meglepően meleg és kellemes. Mivel a viz és a nap meg hozta a hatását és megéheztünk, a strandon elhelyezkedő éttermek egyikében, szpecifikus hal ételeket kóstolgattunk egy jó hideg sőr kiséretében. Egy nagyon kellemes napot töltöttünk el a Sulina-i strandon. Amikor visszafelé vettük az utunkat ellátogattunk, az utunkba eső, Sulina-i tengerész temetőbe, ahol tejes csendben és békességben alusszák örök álmukat több mint öt nemzetiség ősei. Itt láttuk a tengeren elhunyt különböző nemzetiségű és vallású tengerészeknek állított emlékköveket is, sőt mi több még egy kalóz sírját is megtaláltuk, a kalózok ismertető jelével díszített sírkővel. Ezzel véget ért a Duna deltai, túl rövidnek bizonyuló kirándulásunk. Másnap újra hajóra szálltunk és irány vissza Tulcea-ra mert még nagyon sok kaland várt ránk. A kirándulásunk második felét az előzőhöz képest egy teljesen új helyen töltöttük. A tengerszintnél jóval magasabb, sziklásabb és büszkébb tájak között. A első napon, utunk Kézdivásárhelyre vezetett, ahol a főtéren található Vörös panzióban foglaltuk el szálláshelyünket. Ez a panzió igazán kellemes és különlegesnek mondható. Remek hangulatot biztosít a szobák régies bebútorozása, a magasított ágy, tulipános festett almárium és a jellegzetes falusi, de mindakkor minden kényelmet biztosító berendezés. A kedves kiszolgálás, ami itt már, természetesen mindkét nyelven. A főteret bejárva, ellátogattunk egy múzeumba, ahol 3 kiállítást nézhettünk meg. A céhtörténeti kiállításson megismerkedhettünk a hajdani Kézdivásárhelyen lévő mesterségekkel és mesterembereivel. Megcsodálhattuk egy kézdivásárhelyi festőnő csodás alkotásait és találkozhattunk a híres kézdivásárhelyi babákkal, amelyek a különböző erdélyi népviseleteket viselve járják be az egész világot. A következő napon, Marosfőn álltunk meg. A Bianca Panzió-ban szálltunk meg ahol a  tulajdonosok, egy magyar-román házaspár végtelenül kedves vendéglátásban részesített bennünket. A vacsora után, már aznap megnéztük a Maros turisztikai forrását, ahova sokkal könnyebb eljutni, mint az eredetihez. A második napon el is indultunk egy nagy túrára a Maros földrajzi forrásához a Feketerez-re.  Az állomást és az utolsó házakat elhagyva, egy tehén csorda mellett haladtunk el. A tehenek meg a juhász kutyák is nyugodtan tették a dolgukat semmit sem törődve velünk. Minél jobban emelkedtünk, másztunk fel a hegygerincre, annál gyönyörűbb lett a kilátás, vissza a völgyre, a Csiki medencére és a Nagyhajmásra szikláira. Rengeteg képpel örökítettük meg a látványt. 1538 m magasságban végre meg találtuk a forrást. Miután üvegünket félig megtöltöttük, ugyanis itt még alig csörgedezik a Maros és nem lehet teli tankolni, boldogan ereszkedtünk vissza a völgybe.  Kirándulásunk utolsó szálláshelye Torockón volt, ami arról is híres, hogy itt mindennap, kétszer kel fel a nap. Először kora hajnalban felkel a Székelykő mellett és miután a sziklák eltakarják, egy jó idővel később (a későn kelők kedvére) a Székelykő sziklái között a nyeregben újra felbukkan. Csodálatos volt a Székely-kő lábánál ébredni, ugyanis ott volt a szállásunk a hegy lábánál egy kis parasztházban. Torockó jellegzetes hangulatát magunkévá tettük és szépségeinek felkutatása során, ellátogattunk a múzeumba, amely bemutatja a város történelmét és szokásait. Másnap a Tordai-hasadékhóz kirándultunk. Végre, most már nem csak az autópályáról csodálhattuk meg a legendás szikla hasadékot, hanem végig mentünk a hasadékot kettészelő patak völgyébe és átmentünk rajta, egészen a túlsó feléig és vissza. Aki már látta a Békás-szorost, legjobban ahhoz tudnám hasonlítani ezt a csodát. A sziklák az eget karcolják, míg a völgyben-csendben csordogál a kis patak, amelyben békésen pisztrángok úszkálnak. A völgy túlsó kijáratánál boldogan legelésznek a juhnyájak. A következő napon, hogy hűek legyünk Torda szépségeihez, hát elmentünk a Tordai-sóbányához is. Azokat a méreteket egyszerűen nem lehet leírni, gyönyörű. A hosszas lépcsősorozatok, a liftek, a leg alsó szinten kialakított sós tó, ahol kis csonakokban evezhetsz ha épp kedved tartja. A következő szinten működő óriáskerékből gyönyörű kilátás nyílik az egész létesítményre, asztalitenisz terem, játszótér, biliárdasztalok, mini golf pálya, koncert terem, stb. Mint ahogy sok más érdekességet Erdélyben így ennek a meglátogatását sem szabad kihagyni. Csak egy jó tanács, vigyenek magukkal meleg felsőt, ugyanis lent meglehetősen hideg van. Remélem, hogy sikerült felkeltenem a kedves olvasók érdeklődését. Megyesfalvi Petra

Gyilkos tó

Gyikostó és Békási szoros A Gyilkos tó és a Békási szoros olyannyira egynek számítanak, hogy nem lehet egyiket a másik nélkül említeni. De ne vágjunk a dolgok elébe. Ha már Gyergyószentmiklóst és környéket meg látogattuk, induljunk hát útnak, a Gyilkos tó és a Békási szoros legendáját felderíteni. A távo lság nem több mint 29 kilométer. Gyergyószentmiklóst elhagyva a Gyilkos tó felé vezető úton haladva, egy csodálatos, már majdnem mesebeli táj vesz körül. Az út szép frissen lenyírt, zöldellő kaszálok között vezet, amelyek bársonyos pázsitját, itt - ott fenyő csoportok meg gombaként szétszórt hétvégi házak hangsúlyozzák ki. Pár kilométer után találkozunk az első hajtűkanyarral és máris meg kezdjük a kúszást fel a hegy oldalán. Fentről vissza tekintve elénk tárul a völgy tejes szépségében és az út kanyargó vonala, amin ide fel jutottunk. Itt már csak fenyő erdő vesz körül. Néha előfordul, hogy a felhők leereszkednek. Fentről vissza tekintve, a hegyek csucsai akár egy egy sziget mutatkoznak a felhő tengerben. Ha már kigyönyörködtük magunkat és lelkünket feltöltöttük energiával, hát induljunk tovább mert a csodák még ránk várnak. Utunk a szerpentines aszfalt szallagon halad tovább, több száz éves fenyves kíséretében. Pár kilométer után, baloldalt, egy tó víztűkre tűnik fel. Minél tovább haladunk többet és többet mutatva meg magából. Máris itt van a Gyilkos-tó helységét jelző tábla. Tehát megérkeztünk. Leparkolunk és elindulunk a tó irányába. Az út széléről letekintünk és ott van előttünk a Gyilkos Tó, Erdély egyik legszebb tava. A látvány lenyűgöző. Valósággal megigéz és csak azon veszed észre ma gad, hogy máris elindultál a tó felé a lépcsőn lefelé. A tó partján, tábla hirdeti a tó keletkezéséről szolló legendát. A parton, csónakot bérelünk és beevezünk a tó közepébe. Körülöttünk a sok fenyőfa csonkja emelkedik ki a tóból, amely annakidején mint büszke fenyőerdő alásülyedt a magasból. Most meg mint megannyi fejfa és kopjafa örködnek a fenyöerdő-temető fölött. Felfelé nézve, a fenyvesből egy nagy fehér szikla , akár egy őrszem, tornyosul a magasba, ez itt a Kis-Cohárd. Ha már bejártuk a tó minden zegét-zugát, kikötünk és elindulunk a tó körüli sétára. Már messziről ínycsiklandó illatok csalogatnak a vásáros sátrak felé. A sok finomság láttán nem lehet ellenállni. Van grillen pirosra sütött hús, meg szenen sütött kürtöskalács. Ha már a gyomrunk rendben van akkor végig sétálhatunk a vásá ros sátrak kínálatait megcsodálni. Biztos találunk valamit ami nem engedi, hogy ott hagyjuk. Ha úgy döntünk, hogy legalább egy napot itt szeretnék tölteni és élvezni a minket körülvevő táj gyönyörűségeit, akkor több szálloda meg panzió közül választhatunk. Itt vannak például a Gyilkos tó (Lacul Rosu) vagy a Havasi Gyopár szállok de megszállhatunk a Veres-kő, Gál vagy a Gyilkos-tó villákban is. Másnap különböző nehézségű gyalog túrákat szervezhetünk. Ha már kiélveztük a Gyilkos-tó és környéke által nyújtott lehetőségeket, tovább indulhatunk, mivel az igazi látványok még ránk várnak. Folytassuk hát az utunkat tovább. Az út tovább, kanyarogva vezet a völgyben. Minden megtett kilométer után az-az érzésed, hogy a völgy mind jobban és jobban összeszűkül. Már majdnem összeérnek a sziklák feletted. Áthaladunk egy kis alagúton, majd egy par hajtűkanyar után nem látod, hogy előtted az út merre is megy. De az út ott van, nem tűnt el csak egyszerűen a sziklák rejtekében halad tovább. Előtted feltűnik egy nagy magas szikla, mely büszkén emelkedik ki a fenyvesekből és tetején egy nagy keresztel, hirdeti, hogy Ö az Oltár-kő (1154 m). Egy pár méterrel odébb, parkoló hely található és persze mind mindenhol, ahol turisták megállhatnak, ott vannak a vásáros bódék is. Az árusok serege, megvételre kínálják a különböző portékát. Ez a hely olyan, mint a szoros elő szobája. Itt már megszoktathatod magad a látvány nyújtotta érzésekkel. Ha úgy gondolod, hogy mindent megnéztél és minden megörökítettél fényképező vagy filmező gépeddel, indulhatsz tovább. Még két – három kanyar és eláll a lélegzeted. Előtted két óriási sziklatömb, amely olyannyira összenőttek, hogy az-az érzésed, hogy elnyelték az utat. Megérkeztél az Ördög-torkába. Itt is van kis parkoló, de sokkal kisseb mivel itt mar nagyon szűk a hely. Ha kiszálltál, egy pár pillanatig még a lélegzetvétel is nehezedre esik. Az-az érzésed, hogy a sziklák összenyomnak. A szédülés környékez amint felnézel és tapasztalod, hogy csak egy tenyérnyi égbolt van feletted. A többi mind szikla. A sziklák lábánál fürge kis patak csörgedez, csobogásával betöltve a helyet. Miután sikerül felocsúdnod, jó mély lélegzetvétel és irány a szoros. Érdemes gyalog átsétálnod a szoroson. Így nyugodtan kiélvezheted az eléd táruló látványt és feltöltődhetsz, a sziklák által adott energiával. Hogy minden bajt elkerülj, félszemmel figyelned kell az arra járó autókra is. Ha beteltél a látvánnyal és az árusok portékáját is átvizsgáltad és megvetted, amire szükséged volt, két lehetőség áll előtted. Vagy tovább folytatod az utad előre Békás (Bicaz) felé (innen már lassan belépsz Moldvába), vagy pedig megfordulsz, és visszafelé teszed meg az utad Gyergyószentmiklós felé.

Bucsin és Gyergyószentmiklós

Bucsin tető és Gyergyószentmiklos! Gyergyószentmiklós és környéke érdekes látványosságokat tartogat számodra. Tehát lássuk csak hogyan is juthatsz el ide. Ha már Parajdon mindent kíváncsiságodat kielégítetted és már hajt az új felfedezésekre vágyó ösztönöd, akkor hát útra fel. Parajd központját elhagyva, majd balra térve, Gyergyószentmiklós felé vesszed utad, a Bucsin-tetőn keresztül. Jó pár kilométert kell haladnod, amíg a helységnek vége, lesz. Amikor aztán a faluvéget jelző táblát elhagyod, dombos kaszálok, meg legelők között folytatódik utad. Egy kellemes zenét hallgatva, felfelé keringőzöl a kanyargós úton. A kaszálókat lassan mogyoró bokros berkek váltják fel és egy kis idő után pedig már csere erdők között visz az út. A táj gyönyörűsége annyira megigéz, hogy észre sem veszed a kilométerek múlását és azt, hogy mikor változtak át a csere fák fenyőre. Itt már a fenyvesek birodalmába kerültél. Az út meg csak kanyarog felfelé. Egyszer csak megnyílik előtted a táj és a tetőn számos kisebb meg nagyobb faházikók vesznek körül. Tehát meg érkeztél a Bucsin tetőre. Itt érdemes meg állni, hogy legalább a szemeden keresztül itasd a lelked a lenyűgöző látvánnyal. Ha netalán télvíz idején hozott ide utad, akkor itt eltölthetsz egy pár napot, a téli sportoknak hódolva. Igaz a sípályák nem közelítenek az Alpok meg a Tátra sípályáinak a nagyságára, de itt is felvonóval felszerelt pályákat találhatsz. Szállást, kosztot a helyi panziókban rendezheted. Hogy egy párat említsek, Bucsin menedékház és vendéglő, Bujdosó Székely panzió, Ezüstfenyő vendégház meg a Kamilla panzió. Ha mégis úgy döntesz, hogy folytatod utad akkor hát útra fel, mert még élményekkel teli hosszú út áll előtted. Így hát újra keringőzöl, de most már völgynek le a hegy túloldalán. Kanyart kanyar követ, míg nem egy utolsó kanyar után, előtted fekszik tejes szépségében a Gyergyói-medence. A nagy fennsíkon kis foltok jelzik a helységeket, Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy, Gyergyóalfalú és tiszta időben elláthatsz akár egész Ditróig. Miután magadba szívtad a látvány fenségességét, szép lassan beereszkedsz a völgy aljára. Itt újra óriási kaszálok, és legelők között visz az aszfalt szalag. Az első helység neve, Borzont, rovásírással is fel van tüntetve a névtáblán. Ha az út fáradalmai talán az éhségedet felébresztették, akkor egy kellemes, otthonos hangulatban, fogyaszthatod el ebéded a Basa Fogadóban. A csárdában igazi, hajdani csárdák hangulata fogad. A mennyezet időtől megbarnult gerendái alatt, kecskelábas asztalok és padok, az asztalokon háziszőttes abroszok. Beléptedkor, székelyruhás menyecskék fogadnak és kedvesen vezetnek el asztalodhoz. Az étlapot máris eléd teszik, ahonnan szíved-szád szerint választhatsz a hagyományos ínyencségek közül. Természetesen evés előtt a szíverősítő szilvapálinka el nem maradhat. Ha a gyomrod-kielégítetted, akkor talán jól jöhetne egy séta. A csárdával szemben ezt meg teheted az itt kialakított kis falú múzeumban. Most már talán gondolkodóban vagy, hogy tovább indulj vagy töltsed itt a nap hátra levő részét. Ha úgy döntesz, hogy maradsz, akkor a csárda kiadó szobáiból máris kibérelhetsz egyet magadnak, és jól eső semmittevéssel töltheted el az elkövetkező órákat. Ha mégis úgy döntesz, hogy tovább mész, akkor hát lássuk mi vár ránk az elkövetkezőkbe. Az utad folytatásaként, áthaladva Gyergyóalfalun, meg érkezel Gyergyószentmiklósra. Gyergyószentmiklós, egy ügyes kis takaros városka, ahol mindenki mindenkit ismer, ahol az átutazót szívélyesen útban igazítják. Kisvárosi főterén egy háromszög alakú, parkosított tér található, melynek központjában, a Burján - Gáll Emil alkotta, Szent Miklós szobor áll. A teret körbevevő, gazdag barokk épületek, az örmény kereskedők, XVIII. Századból származó, öröksége. Ezek az épületek műemléknek épületkké vannak nyilvánítva. Az 1753 - 57 között, szintén barokk stílusban épült katolikus templom, a régi (1498) gótikus templom helyére épült. A gyilkos-tó felé vezető út jobb oldalán található az 1730 - 1734 között, barokk stílusban épült örmény templom. A templom ékessége a barokk szószék, a fő és mellékoltárok, valamint az 1752, Velencében készített, Világosító Szent Gergely oltárképe. Egyéb nevezetességek: Békényen a ma is működő, 1868 - ban épült Tinka féle vízimalom, és a XIX. századbeli Eszenyő-pataki vizifűrész hiteles működő mása. A város Észak-Keleti részén található a 16 hektáron elterülő arborétum. Az eredeti füvészkertet 185 féle fa alkotta. Ha már itt vagy akkor nem hagyhatod ki a Gyergyószárhegyi Lázár kastély és a Ditrói Romai Katolikus Plébánia meglátogatását.